2017. szeptember 8., péntek

Pörgős szoknya

Már nagyon régóta szerettem volna megtanulni varrni, mert milyen jó is az, ha a gyerekeket szép, saját magam varrta ruhákba tudom öltöztetni. A méteráru boltokban is olyan nagy választék a gyerekeknek való anyagokból, hogy az ember órákat el tudna tölteni csak azzal, hogy végig nézi mindet. 
Most, hogy végeztünk a babaházzal és a kis boltocskában is, maradt egy kis szabadidőm és úgy döntöttem, belevágok valami újba. Elővettem hát a könyveimet, amit még a kislányom születése után vásároltam, és kerestem valami egyszerűt. A lányom már így is nyaggatott, hogy pörgős szoknyát szeretne, úgy hogy először ennek álltam neki. 
A méteráru boltban a lányom választott egy rózsaszín, pónis Jersey anyagot, valamint hozzá illő türkizkék passzé anygot. 
Otthon átmásoltam a szabásmintát és a könyvben szereplő utasítás szerint kivágtam az anyagot.


A méteráru boltban az eladó hölgy felhívta a figyelmemet, hogy jersey anyagot a 
legjobb hozzá való, Jersey tűvel varrni, mert a hegyes tű nagyon kilyukasztaná az anyagot, és mosás után már nem lenne olyan szép. 

Amikor elkészültem, nagyon büszke voltam, hogy sikerült megcsinálnom, bár azért tudom, hogy vannak benne hibák, amik bár kívülről nem látszanak, azért engem zavarnak. Jövő héten ezért varrás kurzusra megyek, ahol elsajátíthatom az alapokat. Már nagyon várom! 🙄




A szoknyához a szabásmintát megpróbálom majd feltölteni, amint lesz egy kis időm! ☺

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése